Bár volt, aki gyerekkel érkezett, Vandas kiemelte, felnőtteknek szóló nem „álomgyári mainstream” egészestés rajzfilmről van szó.
A filmben egy kisváros furcsa lakóinak még furcsább életébe kapunk betekintést. A történetek és karakterek ugyan a rendező,
Jan Balej és a forgatókönyvíró, Ivan Arsenyev eredeti ötletei alapján íródtak, néhányat közülük, mint például a háziállat-krematóriumot vezető idős úr, vagy a lakásában szamarat dédelgető öregasszony portréit valós személyekről mintázták.
Jan Balej groteszk humorral elmesélt három egységből felépülő filmje,
Jiří Trnka és
Jan Švankmajer által fémjelzett cseh bábanimációs tradíciót folytatja. A digitális animáción és számítógépes technikán edződött nézőnek igazi csemege lehet egy ilyen hagyományos technikával készült „kézműves” alkotás, ahol egy-egy, akár nyolcvan centi magas bábfigura elkészítése több napot, a tárgyanimációs (stop-motion) technikával pedig két perc felvétele több hetet is igénybe vett. A közel másfél órás film forgatása kisebb megszakításokkal hat évig tartott. A fesztiválközönség körében nagy népszerűségnek örvendő Egy éjszaka egy városban-t, az elmúlt években eddig több mint huszonötezren láttak olyan nemzetközi animációs filmmustrákon, mint a treboni, a lisszaboni, a belfasti, a bukaresti, vagy a hong kong-i fesztivál.
Balej következő egészestés filmjében, ami Andersen
Kishableányának modern átirata, már alkalmazni fogja a számítógépes technikát. Ugyanis a digitális filmnél - a 35 mm-essel szemben - sokkal könnyebb a nyersanyag manipulálása, ahol a bábokat a rendező dokumentumfilm részletekbe fogja belehelyezni.
Az
Egy éjszaka egy városban a Titanic-on
8-án, kedden délután 5-kor még egyszer látható lesz a
Toldi moziban, és mivel ez a film a Világkörüli út szekció egyik legizgalmasabb állomása, érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni a jegyvásárlást.