
A dán filmet követően Varga, az ELTE filmszakának oktatója és
Krigler Gábor, a Filmművészeti Egyetem tanára, magyar TV-sorozatok forgatókönyvírója a forgatókönyvírás alapfogalmaival ismertette meg az érdeklődőket. A szakma két mestere nem volt könnyű helyzetben, mert filmet ők is akkor látták először.
„
Kiszámítható a történetvezetés, ami ennek ellenére nagyon feszes, erős és nyers. Vérprofi rendezés.” folytatta Kriegler, a jelentős dán forgatókönyvíró Mogens Rukov munkájáról szólva. Rukov, ezúttal az elsőfilmes
Omar Shargawi rendezői debütálásában működött közre.
„
Ez a film is a klasszikus hármas felvonásos dráma logikáját követi, van eleje, közepe, vége”, felelt arra a kérdésre, hogy létezik-e egy mindig alkalmazható modell a forgatókönyvíró számára. Majd rögtön hozzátette: „
A történetmesélés pszichológiája így működik, és ezt a hármas szerkezetet eddig még senkinek sem sikerült megúsznia, bármennyire is akarta volna”.
„
Fontos, hogy az alkotás a közönségfilm eszköztárával tud rávilágítani egy nagyon is aktuális témára" - fejtette ki a tömegfilmes műfaj előnyeit Krigler. A film Koppenhága arab emigráns közösségének zárt világát és konfliktusait mutatja be, szórakoztató és átélhető módon. Ezzel szemben a dialógusok az „erőszak erőszakot szül” tételmondat jegyében, túlontúl egyszerűek, és a karakterek, árnyalt színészi képességek hiányában, kevésbé emlékezetesek. A film képi világa elsősorban premier plánokból építkezik, a szereplők és a környezet viszonyát bemutató totálképet először csak a film felénél látunk. A sok közeli fokozza a drámaiságot, de a film mondanivalójából sokat elvesz, hogy a helyszín nem azonosítható egyértelműen.
A beszélgetés után Vargát a sikeres közönségtalálkozó titkáról faggattuk. Állítása szerint könnyű dolguk volt, mert a szakma rejtelmeibe be nem avatott laikus néző kíváncsi, így könnyű bevonni őket a diskurzusokba. Mivel a Menj békével, Dzsamil! kiváló példa a műfaji kötelmeket betartó klasszikus történetmesélésre, kevés alkalmasabb filmet találhattak volna a szervezők a forgatókönyves közönségtalálkozóhoz a Titanic műsorából.

Varga Balázs azt is elárulta, hogy a Titanic fesztiválon leginkább a hosszas hallgatás után ismét forgató
Werner Herzog Hajnali mentőakcióját várja, amit pénteken 20:45-kor tűztek műsorra az
Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.