
A fanatizmustól a kulturális túlélésig egy tucat témával foglalkozik az emberi jogokat előtérbe helyező Verzio Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. November 4 és 9 között idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a hatnapos esemény.
A Főprogram – a háromszáz benevezett illetve hazai és nemzetközi filmfesztiválok kiemelkedő alkotásai közül ötvenhét alkotás – idén is kortárs, kreatív dokumentumfilmeket mutat be a világ minden tájáról. A filmek témái többek között: vallási és politikai fanatizmus, terrorizmus, nacionalizmus, szegénység, migráció, nemi identitás, politikai elnyomás, rasszizmus és kulturális túlélés. A Verzió Filmfesztivál fő programját 2005-től egészíti ki tematikus-filmtörténeti visszatekintő program, azaz retrospektív. Idén a Tükörcserepek Kína történelméből filmblokk a kínai történelem ellentmondásos pillanatait mutatja be különböző perspektívákból. Olyan klasszikusok is műsorra kerülnek, melyek új perspektívába helyezték a dokumentumfilm műfaját. Köztük Jean Rouch Egy nyár krónikái vagy Gazdag Gyula és Ember Judit A határozat című filmje.
A vetítések mellett szokás szerint lesznek beszélgetések az alkotókkal, szociológusokkal egy-egy film kapcsán. Az idei diákverzió pedig ismét várja a középiskolásokat. A fesztivál keresztutak blokk idén a Lipcsei Dokumentumfilm Fesztivál (DOK Leipzig) kiemelkedő alkotásáit hozza el Budapestre.
A versenyfilmeket a közönség zsűrizi. Az 1500 eurós Open Society Institute Közönségdíjat a legmagasabb és legtöbb szavazatokat kapó film viheti haza. A fesztiválra 650 és 800 forint között lehet jegyet váltani. Bérlet, amely minden moziban minden előadásra érvényes elővételben 4000, a fesztivál ideje alatt 4500 forintos áron kapható.
A fesztivál fővédnökei Jancsó Miklós és a Magyar Helsinki Bizottság.
5. VERZIO Filmfesztivál Budapest
Toldi mozi / Cirko Gejzír Filmszínház / Örökmozgó Filmmúzeum
2008. november 4-9.
Honlap: www.verzio.ceu.hu
További híreink