
Andrew van Baal (a képen balra) a michigani Grand Rapidsben született, ahonnan 19 évesen Kaliforniába költözött. A San Diegó-i Egyetemen tanult filmgyártást, majd New Yorkban dolgozott szerkesztőként. A
Largo az első egészestés munkája.
Mark Flanagan (a képen jobbra) Belfastban született, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol először Bostonban tanult pár évig pszichológiát, végül Los Angelesben kötött ki. 1994-ben vette át a Café Largo vezetését, aminek nevéből elhagyta a Cafét, és lassan a város egyik legjobb fellépőhelyévé fejlesztette.
Filmjei: