.

Ma, március 30-án két közönségtalálkozóra is ellátogathatnak az
Urániában. 18.15-kor
A gyilkos című, (leendő) áldozat és gyilkos viszonyát boncolgató francia thrillert láthatják. A vetítés után a film sztárját, a címszerepet alakító
Grégoire Colint fogjuk vendégül látni. Grégoire tizenkét éves kora óta dolgozik színészként. A legkülönbözőbb karaktereket formálta meg az elmúlt húsz esztendőben: volt pap és erőszaktevő, ártatlan és törvényen kívüli – tiszta, pontos, belülről felépített átváltozásaival a kritikát és a nagyközönséget egyaránt meghódította. Tizenhét éves volt, amikor Agnieszka Holland
Olivier, Olivier című filmjének címszerepéért César-díjra jelölték.
A gyilkos című film harmincötödik filmszerepe.
Ma este vetítjük
A másik orcádat című, versenyprogramban szereplő filmet, amelynek rendezője, az Oscar-díj

as
Jean-Xavier de Lestrade szintén vendégünk lesz az Urániában. A film erős felütéssel indul: a főhős megölte szüleit, és történetünk kezdetén tizenhárom év börtönbüntetés után szabadul. Az egyébként dokumentumfilmes Lestrade-ot most is, mint mindig, bűn és bűnhődés problémaköre érdekli, a tőle megszokott feszültséget és drámaiságot azonban ezúttal játékfilmre komponálta. Korábbi, felforgató dokumentumfilmjei közül legismertebb a 2001-ben Oscar-díjat nyert
Un coupable idéal.
A másik orcádat első nagyjátékfilmje.