A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál eddig is híres volt erős zenei szekciójáról, de a 2010. április 8. és 18. között megtekinthető aktuális kínálat a szokásosnál is izgalmasabbnak ígérkezik – ráadásul egy különleges buli is tartozik hozzá április 13-án este, egy iráni és egy magyar együttes koncertjével.
A Zene mindenkinek szekció programjából a dokumentumfilmek (Blur – No Distance Left To Run, The White Stripes – Under Great White Northern Lights, All Tomorrow’s Parties) mellett kiemelkedik a 2009-es Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének különdíját elnyerő Perzsa macskák című iráni film. Bahman Ghobadi rendező engedély nélkül, gerillamódszerekkel forgatott dokumentum-játékfilmje mai teheráni fiatalokról mesél, akik – mint megannyi kortársuk szerte a világon – könnyűzenét szeretnének játszani, csakhogy az az 1979-es iszlám forradalom óta lényegében tiltólistán van Iránban, a 2005-ben hatalomra került kormány pedig újult erővel lép fel a „nyugati, dekadens zene” ellen. Jaj annak, akit az utcán rajtakapnak, hogy hangszer van a kezében; a titkos próbák és koncertek hangszigetelt pincékben zajlanak – ez az igazi underground!
A film főszereplő szerelmespárja, a húszas éveik első felében járó Ashkan Koshanejad és Negar Shaghaghi önmagukat alakítják, saját nevükön, saját háttértörténetükkel. Az Ash Koosha művésznevet használó Ashkan 2007-ben bátyjával, Pooyával együtt börtönbe került, mert Font nevű rockzenekarukkal egy szabadtéri koncertet mertek adni, Negar pedig nőként még nagyobb kockázatot vállal, hiszen a vallási előírások szerint kizárólag női közönség előtt lenne szabad csak énekelnie. A gitáron és billentyűs hangszereken egyformán kompetens dalszerző-énekes Ash és barátnője friss indie-rock együttest alakítanak, amihez zenésztársakat keresnek, miközben egyéb zenei stílusokban próbálkozó fiatalok, például metálosok és rapperek körében is megfordulnak – és többször kerülnek összeütközésbe a hatalom képviselőivel.
Ash Koosha és Negar a kalandos forgatás után rögtön elhagyták Iránt, és azóta sem tértek vissza: nemrég kaptak menedékjogot Nagy-Britanniában. Keleti ízekkel dúsított nyugatkompatibilis, slágeres indie-rockot játszó zenekaruk, a Take It Easy Hospital – a filmzenelemezen való hangsúlyos szereplés és a még Iránban rögzített demókból összeállított Human Jungle című hétszámos EP után – 2010 folyamán jelentkezik első albumával.
A Titanic Fesztiválon a Perzsa macskák című film április 12-én, este 9-kor a Toldi moziban, majd 13-án, délután negyed 5-kor az Urániában látható. A magyar nézők pedig (a közönségtalálkozókon túl) koncerten is találkozhatnak a főszereplőkkel, ugyanis a Take It Easy Hospital – egy londoni és egy New York-i állomás között – Budapestre is ellátogat, hogy fellépjen a Titanic buliján, a Perzsa macskák-partin, április 13-án, kedden este 9-től a Gödör Klubban. A zenekar öttagú felállásban érkezik a koncertre, és a zenészek között ott lesz billentyűsként Ash bátyja, Pooya Koosha is, a már említett Font frontembere. Ez az esemény már csak azért is különleges, mert iráni együttes korábban még sohasem járt Magyarországon! A koncert előzenekaraként szintén egy izgalmas produkció látható és hallható: két jeles magyar dalszerző-gitáros-énekes frontember, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) és Nemes András (Pluto) közös új formációja, a négytagú rockfelállásban színpadra lépő Biorobot.
További híreink