
A Titanic filmfesztivál hagyományosan gazdag és sokszínű programjából ma elsősorban dokumentumfilmek rajongóinak szeretnénk a figyelmébe ajánlani az idei
Filmdokk szekció különlegesen izgalmas kínálatát.

Egészen rendhagyó film
A Vörös Kápolna, amelyben egy gátlástalan újságíró és két dán állampolgárságú koreai komikus vág neki Észak-Koreának egy kamu kultúrcsere program keretében. Az álszínházi társulat próbáit a hatalom emberei persze nem igazán értik, de a csapat provokációi nem enyhülnek. A film a dokumentarista filmkészítést az abszurd színház elemeivel ötvözi, a végeredmény pedig egy felforgató erejű, messzemenően eredeti alkotás.

Az érthetetlenre próbál választ adni a
14-18 – A világégés című dokumentumfilm, amelynek témája az első világháború, központi kérdése pedig: vajon mi bírhatta rá emberek millióit, hogy öt éven át tűrjék az állóháború borzalmait? A film nemcsak kérdésfelvetésében érdekfeszítő, hanem képileg is izgalmas, hiszen anyagát eddig ritkán látott és most először kiszínezett, digitálisan feljavított kép- és hangminőségű archív felvételekből állították össze.

Nem kevésbé komoly témát boncolgat
A nép ellenségei, amely a XX. század egyik legvéresebb epizódjaként számon tartott Vörös Khmer uralom szörnyűségeit taglalja. A film különlegessége, hogy az alkotóknak sikerült megszólaltatniuk azokat a férfiakat és nőket is, akik egykor a mészárlásokat elkövették.

Az
Emlékeim nyomában a norvég Øyvind Aamot történetét mondja el, aki Kínában egy vonaton egyedül utazva egyszeriben elveszítette élete huszonhét évének minden emlékét. Milyen lehet 27 évesen újra felfedezni, mi a szerelem és a szex, miért olyan furák a gyerekek, és miért van szükség pénzre? A filmből választ kapunk mindezekre a kérdésekre.
A Vörös Kápolna,
A nép ellenségei és a
14–18 – A világégés című filmek ma egymás után láthatók az Örökmozgóban. Vetítési időpontok
itt.