Claire Denis filmrendező olyan alkotók mellett kezdte a szakmát, mint Wim Wenders vagy Jim Jarmusch. Első önálló filmjével azonnal nemzetközi sikert aratott. Az 1988-ban készült Chocolat egy fiatal nőről szól, aki visszatér Nyugat-Afrikába, hogy meglátogassa gyermekkora helyszíneit. A film egy alapvetően rasszista társadalom bonyolult kapcsolatrendszereiről nyújt látleletet.
Egyik főszereplője Isaach De Bankolé, aki azóta befutott színészként olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Manderlay, vagy az Irányítás határai. A mozi önéletrajzi ihletésű, hiszen Denis maga is egy afrikai kolónián nevelkedett, amely mindmáig meghatározó élménye maradt. A filmet Cannes-ban Arany Pálmára és a legjobb elsőfilm César-díjára is jelölték.
A
Szép munka (Beau travail) 2000-ben a Berlinaléról hozott el díjat. Ez a történet ismét az afrikai emlékeket idézi fel mélabús nosztalgiával, ezúttal egy idegenlégiós tiszt visszaemlékezésein keresztül. Több kiváló színész mellett Grégoire Colin, a tavalyi Titanic vendége is szerepelt ebben az alkotásban, ahogy Denis más filmjeiben is.
Az egy évvel később készült közönségsiker, a Kínzó mindennapok szinte némafilm, ami egy Párizsba érkező amerikai házaspár darabokra hulló reményeiről és illúzióiról mesél.
Denis idén két filmmel is részt vesz a Titanicon: az egyik a
35 pohár rum, amely egy baráti társaság komplex szimbiózisát mutatja be apró

mozzanatokon, leheletfinom rezdüléseken, fizikai és gondolati érintkezéseken keresztül. Az érzéki, szemlélődő film Eric Rohmer munkáit idézi. A fesztiválon szereplő másik alkotás a
White Material, amivel a rendezőnő ismét visszatér, szinte már ciklikusan, az Afrika-témához. Főszerepben az Isabelle Huppert alakította Maria, aki nem hajlandó tudomást venni az egykori kolónián megváltozott viszonyokról, az országban dúló polgárháborúról és családja széthullásáról, ehelyett megrögzötten ragaszkodik a múlt illuzórikus idilljéhez. A film elsősorban egy letűnt kor, és az abba makacsul kapaszkodó családanya drámája.
A fesztiválprogramban szereplő
Claire Denis-filmek vetítési időpontjait
ide kattintva találják meg.