.
Bookmark and Share

Reymond Amsalem a terrortámadásokról

Nálunk járt Reymond Amsalem, a Hét perc a Mennyországban című izraeli-francia-magyar koprodukcióban készült alkotás főszereplője. Reymond a filmben egy jeruzsálemi terrortámadás túlélőjét alakítja, ez az első izraeli alkotás, ami ezt a témát járja körül.


„A Hét perc a Mennyországban egyik főszereplője maga Jeruzsálem. A város ugyanúgy szenved, mint az általam alakított Galia, és bizonyos értelemben ugyanannyira bonyolult, zárkózott és csendes.”– kezdte a beszélgetést a színésznő. Reymond a első támadások idejéről mesélt a nézőknek, és arról, hogy a jeruzsálemi lakosok attitűdje hogyan változott meg az azóta eltelt időben. Kezdetben mindenkit sokkoltak a robbantások, és a legtöbben úgy gondolták, még túl korai, hogy beszélni lehessen az eseményekről, éppen ezért nehéz volt meggyőzni a film közreműködőit is, hogy vegyenek részt a munkában. Azóta azonban az emberek úgy gondolják, az egyetlen megoldás, ha megpróbálják normálisan élni az életüket, és nem zárkóznak be: „ez az egyetlen módja, hogy a terror ne tudjon legyőzni minket.” – mondta a színésznő.

Elmondása szerint őt is gyakran kerítette a hatalmába nagyon erős szorongás a buszokon, fürkészte az arcokat, és kereste a zavarodottan viselkedő embereket. A legfélelmetesebb azonban az, hogy még ha fel is fedezett maga körül ilyen alakokat, nem mert semmit tenni, attól félve, hogy tévesen gyanúsít meg valakit. „Az utolsó ilyen szorongásroham tizenkét éve tört rám, azóta nem ültem buszra” – mondta Reymond. Galia szerepére készülve számos túlélővel beszélgetett, többek között egy pincérlánnyal, aki éppen a merénylőnek nyújtotta az italát, amikor az felrobbantotta a tel-avivi kávézót. „A lány azt mesélte, érezte, hogy a férfi robbantani fog, mégis, félelem vagy menekülés helyett inkább sajnálatot érzett, szeretett volna segíteni rajta.”

Reymond  szerint a legtöbb merénylő azért cselekszik, hogy a családjának tiszteletet és némi anyagi támogatást szerezzen, és sok túlélőről az derül ki, valójában menekültek a kiúttalannak látszó életük elől. Nehéz őket elítélni, mert nem politikai okból, vagy gyűlöletből cselekszenek: az igazi gyűlölködők nem áldozzák fel az életüket, csupán irányítanak. A film szándékosan határolódik el a politikai állásfoglalástól, az alkotók szándéka szerint az önkéntes merénylő ugyanolyan zavarodott, törékeny ember, mint az áldozatok. Reymond szerint lehetetlen hollywoodi remake-et készíteni a Hét perc a Mennyországbanból, mert csak az izraeliek ismerik igazán a témát.

A filmet holnap délután 14.30-kor még egyszer megtekinthetik az Uránia Nemzeti Filmszínházban!


További híreink

Mozikban A padláson
Nick James élménybeszámolója a Titanicról a Sight & Soundban!
Panahi szabad
Gothár Péter, a fotóművész
Rengeteg teltházas vetítés és töretlen fesztiválhangulat - véget ért a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
Nézőink véleménye az idei filmtermésről
A 17. Titanic nyertesei
Pillanatfelvétel az elmúlt tíz évről
Szexterápia
Kiemelt ajánlatunk: Gyerekszemmel
A Titanic és a hamufelhő
Megáll az idő a Titanicon!
Lélektánc még egyszer!
Nálunk járt Jukka-Pekka Valkeapaa
Telt házas Perzsa macskák-parti a Titanic Fesztiválon
Isabelle Huppert a Titanic mai programjában!
Minden jó, ha a vége jó!
Jan Budař a Titanicon
Kiemelt ajánlatunk: Egzotikus helyszínek
Budapest díszelőadás a Titanicon!
„A múló időről szerettem volna beszélni”
Kiemelt ajánlatunk: Claire Denis filmek
„Otthoni kipróbálásra nem ajánlott”
A vendégünk Rémi Bezançon!
Kiemelt ajánlatunk: Filmdokk szekció
„A dzsessz az egyik főszereplő”
Újabb északi vendég!
Lélektánc a Titanicon
Titanic a Twitteren
Világpremier a Titanicon
Elindult a Fesztivál!
Megnyílt a Titanic!
Már csak kettőt kell aludni!
Perzsa macskák-parti – egy iráni zenekar koncertje a Titanic Fesztiválon!
Egy hét múlva Titanic!
Háborús filmek és családtörténetek a Titanic francia szekciójában
A Titanic és a magyar kapcsolat
Történelmi dráma és disztópikus sci-fi a 17. Titanic Filmfesztivál kínálatában
Nemsokára jön a Titanic!
Megkezdődött a Sundance Filmfesztivál
BROAD pályázati felhívás
Hullámtörők a mozikban
A Vérvonal a mozikban
Cinefest: szeptember 11 - 20.
A Palace Cinemas digitális terjeszkedése
Szakmai kezdeményezés a filmterjesztés jövőjéről
Wenders rendezi az első 3D táncfilmet
Asger Leth Hollywoodban forgat
Május 2-ig MEDIAWAVE
Titanic a filmrendező szemével
Filmintézetek a Titanicról
Véget ért minden idők legsikeresebb Titanic fesztiválja
Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat
"Hol a fesztiválok helye a magyarországi filmes térképen?"
Utolsó napi program
Utolsó előtti nap a Titanicon
Megérkezett Baltasar Kormákur
Csütörtöki buli a Toldiban
Indul a hétvége
Stéphane Malandrin a Titanicon
Vendégünk volt az Észak főszereplője
Csütörtöki ajánlónk
Független filmforgalmazás 2.0
Szerdai programok
TITANIC PARTI CSÜTÖRTÖKÖN A TOLDIBAN
Nálunk járt Jean-Xavier de Lestrade
Grégoire Colin a Titanicon
Északi filmek és sok fekete humor ma a Titanicon
Hétfő: vendégek Franciaországból
Itt járt a Felvonó rendezője
A Föld Órája a fesztiválon
Vasárnapi filmjeink
A 16.Titanic Filmfesztivál befutófilmje
Kutya a fedélzeten!
Kötéltáncosok és éhségsztrájkolók a mai programban
Közönségtalálkozók a Titanicon
Taylan Barman és Diego Sabanés a Titanicon
Titanic - első nap
Elindult a Titanic!
Cannes-i nagydíjas maffiafilm nyitja a Titanicot
16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: hamarosan
Hideglelős animáció és Oscar-díjas dokumentumfilm a Titanicon
Végleges a Titanicon résztvevő filmek listája
Két hét múlva Titanic!
AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD!
Mozikban A kuszkusz titka
Oscar jelölések január 22-én
A mozikban a Csak egy szerelmesfilm
A nevezésről
Emberi jogok és perspektívák
Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm
Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket
S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása
Először Cannes-ban lesz látható a Vakság
Révbe ért 15. alkalommal is
Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei
Olivier Assayas veszedelmes viszonyai
Erotika német módra
„Szeretem a nyitott befejezéseket”
Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv
Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Fekete komédia New Yorkból
Egy este négy moziban
Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés
Blu-ray a Titanicon
Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről
Esküvő a Titanicon
Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is
„A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép
Forgatókönyvírók a Titanicon
Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort
Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével
Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl
Gyönyörű nők Vietnámból
Hivatalosan is elkezdődött a Titanic
Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot
Csütörtökön kihajózunk
Batman a Gladiátor ellen
Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban
Versenylázban a Titanic
Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon
A Cselek (Sztuczki) a Titanicon
Egy hónap múlva itt a Titanic!
A Nyomozó és a dánok
Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film
1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról
Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál
Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét!
Rotterdami versenyfilmek
Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált
KeSzCsSzVa
29303101020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425








.


© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2010 Kapcsolat » powered by proaction »