A finoman ábrázolt, kiüresedett katona drámájából a film lágyan átcsúszik egy lélektani thrillerbe. A feszült hangulatú
előzetes itt megtekinthető. A filmet április 16-án, szombaton 18:00-tól a KINO-ban vetítjük.

A jellegzetes angol feketehumor kedvelőinek figyelmébe ajánljuk az
Elátkozott örökséget. A filmben egy testvérpár apjuk temetésére érkezik, hogy később a házban rengeteg pénzre leljenek. Hamarosan azonban kiderül, nem csak ők pályáznak a frissen talált vagyonra. A képtelen figurák és helyzetek felbukkanása egy igazán szórakoztató mozit ígér. A fekete-fehér produkció izgalmas képi világot sző a komikus történet köré, ahogy az az
előzetesből is kiderül. Április 13-án, szerdán a KINO-ban 20:00-ás kezdettel valamint 15-én, pénteken 18:00-tól a Toldiban megtekinthető, a vetítések után pedig jelen lesz a film producere
Tobias Tobbell.

A Toldiban 19:00-tól látható az USA-ból érkező
Csodagyerek. A film egy mostanában divatos témát boncolgat, az önjelölt ’szuperhősök’ témáját. Ugyanakkor a film stílusa sokkal inkább pszichothrillerként jellemzhető, semmint vígjátékként. A főhős Sean még gyerekként szemtanúja lesz anyja erőszakos halálának, így felnőve saját magára ruházza az igazságszolgáltatás jogát. A vetítés után vendégünk a film producere,
Teresa Sabatine. A film megtekinthető április 12-én, ma 19:00-tól a Toldi Moziban. (
előzetes)

Egy kifejezetten visszafogott bűnözőmozi az
Árnyékban című német alkotás. Nem kapunk igazán személyes történeteket vagy nagy akciójeleneteket, a film sokkal inkább a törvényen kívüli lét technikai részleteire összpontosít, ez adja valódi fesztültségét. Nem beszélhetünk csúcspontokról, a feszült hangulatot az első percektől az utolsóig érezzük. A rendező
Thomas Arslan-t korábbi munkájáért már elismerték a Berlini filmfesztiválon, ez a produkciója is díjazásban részesült. Az Árnyékban 14-én, csütörtökön 18:15-től az Uránia Nemzeti Filmszínházban, 16-án, szombaton pedig 20:30-tól az Örökmozgóban látható. (
előzetes)

Egy 2003-as koreai film, A halál jele inspirálta a német
Néma csönd című produkciót. Egy elhagyott biciklit találnak a nyomozók egy gabonamező mellett, pont ott, ahol 23 éve szörnyű gyerekgyilkosság történt. Az akkori nyomozás vezetője újra beveti magát, hiszen biztos benne, hogy a két eset között összefüggés van. A környék lakóinak csendes békéje pedig lassan szétmállani látszik. A film rendezője és operatőre több westernt is megnézett előtanulmányként ehhez az alkotáshoz, a képi világot ugyanis azok mintájára dolgozták ki. A produkció április 14-én, csütörtökön 16:00-tól az Uránia Nemzeti Filmszínházban lehet megtekinteni. (
előzetes)

Belgiumból érkeznek a
Vámpírok. Az unalmas vámpíréletet élő család fiú tagja, Samson megszeg egy fontos vámpír szabályt, összeszűri a levet a főnöke feleségével. A dokumentumfilm jellegű betétek csak még abszurdabbá teszik a Quebecbe száműzött család történetét. A vámpír zsánert ügyes módon parodizáló alkotás egy kísérőfilmmel együtt kerül bemutatásra. (
előzetes)
A nemélők című svéd rövidfilm egy ’zombimozikat’ parafrazeáló darab, melyben a megszelídített zombikat olcsó munkaerőként alkalmazzák. A filmek 16-án, szombaton 20:00-tól láthatóak a Toldiban.