
Lengyel-norvég-ír-magyar koprodukció az
Ölésre ítélve, amely a versenyprogramban indul. Az amerikaiak által elfogott tálib harcost egy titkos európai bázisra szállítják, útközben azonban sikerül megszöknie, és ettől kezdve menekülnie kell üldözői elől.
A politikai felhangok ellenére a film sokkal inkább egy egzisztencialista dráma. A főszerepben brillírozó Vincent Gallo végig némán játssza szerepét, amelyért a 2010-es Velencei Filmfesztiválon megkapta a legjobb színész díját, a film pedig a zsűri különdíját nyerte el. A film 18.00-tól látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a vetítés után pedig vendégünk a producer,
Berger József. (
előzetes)

Éjfekete, szinte már abszurd humor, amely a
Rossz család című finn mozit jellemzi. A végletekig visszafogott, érzelmeit teljes mértékben eltemető társadalom jellegzetes képviselője a film főhőse, Mikael, aki értelmetlen aggódásával tönkreteszi házasságát, évekkel később pedig nevelt fiával adódnak gondok, aki beleszerelt utoljára gyerekkorában látott nővérébe. Végül a férfi magára marad. A tragikus alaptörténetet csak a humor tudja oldani, persze ez amolyan ideges kacaj, semmint önfeledt hahotázás, amint azt az
ízelítő is mutatja. 18:00-tól a KINO-ban látható.

Szintén a versenyprogramban szerepel a
Carlos. Az ambiciózus minisorozat egészestés verzióját mutatja be a fesztivál. A filmben a Sakál néven ismert Ilich Ramirez Sanchez, nemzetközi terrorista történetét láthatjuk megelevenedni. Az egyfelől szélsőséges baloldali, ugyanakkor fizetett zsoldos bonyolult kapcsolatrendszerrel és még nehezebben átlátható célok mentén cselekedett. A részben hazánkban forgatott produkció rangos díjakat zsebelt be, például az Európai filmdíjat vagy a Golden Globe-ot is. Az egyik legrangosabb filmes magazin, a Sight and Sound 2010 egyik legjobb filmjének választotta. 20:00-tól az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtekinthető. (
előzetes)
A mai napon egy
meglepetésfilm is látható lesz a Titanicon, méghozzá
20:00-tól a
Toldi moziban. Címet még mindig nem árulhatunk el, csak annyit, hogy erős irodalmi alapokkal rendelkező filmről van szó, szerte a világon erősödő kultstátusszal.