
Már csak egy hét, és indul a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, melynek nyitó sajtótájékoztatóján, március 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínház galériáján az eddigiek mellett további információk is kiderültek.
A legfontosabb újdonság, amiről a sajtóeseményen lerántották a leplet, hogy összeállt az idei fesztivál nemzetközi zsűrije, melynek elnöke Baltasar Kormákur izlandi rendező, akinek Vérvonal című alkotása tavaly elnyerte a Titanic fődíját. Hozzá csatlakozik Enyedi Ildikó filmrendező (Az én XX. századom, Bűvös vadász, Simon mágus) és Pohárnok Gergely operatőr (Fekete kefe, Taxidermia, Adás). Idén a 8 ezer eurós Hullámtörők-díjért nyolc film versenyez.
Az idei Titanic Fesztivál egyik újítása, hogy most először külön szekcióban kaptak helyet a versenyfilmek. A Titanic már negyedik éve versenyfesztivál, és Horváth György fesztiváligazgató szerint a mustra már megteheti, hogy kiemeli a versenyszekciót. A korábbi külföldi zsűritagok visszajelzése szerint ugyanis minden évben olyan nívós alkotások versenyeznek, hogy megérdemlik az önálló blokkot – mondta az igazgató.
A Titanic legrégebbi, leghűségesebb támogatója a magyarországi kultúrintézetek közül a Francia Intézet, amit Jérome Bloch, az intézmény igazgatója képviselt a sajtótájékoztatón. Bloch úgy gondolja, ezekben a nehéz időkben a kultúrát még inkább támogatni kell, ezért örül annyira, hogy ilyen szép számmal szerepelnek az idén is francia filmek a fesztivál programján. Több francia alkotó (például Jean-Xavier de Lestrade) személyesen mutatja be filmjét a mustrán.
Jelen volt Tasaki Keiko is, a Japán Alapítvány audiovizuális előadója, aki a Titanicon szereplő három japán műről beszélt (ezek a Gyerekek gyermeke című sokkoló történet, a Kitano Takeshi utódjának tekintett Matsumoto Hitoshi A legnagyobb japán című filmje, amely hazájában rendkívül nagy siker volt és a Másodpercenként öt centiméter című anime-összeállítás). Tasaki azt is elmondta, hogy az idei év különleges a japán-magyar kapcsolatok szempontjából, mivel 140. évfordulóját ünnepeljük a japán-magyar államkapcsolatok fennállásának.
Vízer Balázs programkoordinátor többek közt arról beszélt, hogy idén nem szerepel ugyan magyar film a Titanic műsorán, de négy olyan alkotást is bemutat a fesztivál, melynek van valamilyen magyar vonatkozása. Lengyel Rita személyében magyar a főszereplője a Berlin Calling című filmnek, a Csontdaráló című film egyik szerepét pedig Gryllus Dorka játssza. Ezenkívül a Kasztner meggyilkolása című amerikai dokumentumfilm egy teljes egészében magyar témát dolgoz fel (Kasztner Rezső történetét, aki a II. világháborúban 1600 zsidó honfitársa életét mentette meg), a Célegyenes című ausztrál munkában pedig feltűnik Orszáczky Jackie.
Az említett művekkel együtt összesen 8 szekcióban vetítésre kerülő, 26 országból származó, 56 alkotásból álló rakományával a Titanic március 26-án hajózik ki. Addig is már a Pesti Est lelőhelyeken a Titanic különszám a teljes programmal, friss hírek pedig a www.titanicfilmfest.hu-n!
További híreink
|
| Metropolis (érték)mentő akció |
| "A jóhír nem pénz kérdése" |
| Beszélgetés Stefan Laudynnal |
| Casting kerekesszékre |
|
| Titanic Party |
| A Titanic bűnügyi szekciója |
| Az állatok jól vannak |
| A Titanic Macerás ügyei |
| Gyilkosság és lelki béke a Titanicon |
| Hétfői csemegék |
| Közönség, találkozz! |
| Esőkabát helyett mozi |
| Jelinkó Márton és Heidi Lindén a Titanicon |
| Filmiskola a Titanicon |
| Kodály Zoltán szellemében, gyerekperspektíva és a kokain kalamajka – Péntek |
| Verseny a Titanicon |
| Északi szekció |
| Spanyolcsizma a Titanicon |
| Elindult az akkreditáció |
| Kevesebb mint egy hónap |
| Az új Sigur Rós koncertfilm az idei Titanicon! |
| Ajánlj filmet a Titanicra! |
| Indul a nevezés – magyar filmeket is vár a Titanic! |
| Közönségkedvencek a 18. Titanicon |
| A 18. Titanic Filmfesztivál nyertesei |
| Este záróbuli az Apacukában! |
| John Cleese imitátorok és kilakoltatás - Pénteki közönségtalálkozó |
| Gyógyító sport, szovjet rockerek és metrópara – Zárónap a Titanicon |
| Nem mindennapi casting, gyökértelenül Párizsban - Közönségtalálkozók csütörtökön |
| Magyar koprdukciós versenyfilm, abszurd tragédia és a Sakál akcióban - Péntek |
| Irán belülről, kívülről, kézikamerával - Csütörtök |
| Összefogás Japánért |
| Fantáziáló gimisek és bosszúszomjas ifjak – keddi közönségtalálkozók |
| Vörösek végveszélyben, Halott papa – jó papa, sokkoló svéd sötétség - Szerda |
| A sötét oldal – Agresszió, őrület, vámpírok és zombik |
| Illegális botladozás, amerikai pszichohérosz és egy misztikus tinifilm - Kedd |
| E-mailező Don Giovanni és konfliktusokat szülő házépítés – vasárnapi közönségtalálkozók |
| Videó a 18. Titanic nyitóestjéről |
| Szovjet tinik, Amerika alulnézetből, dán-afgán közelharc - Bemutatkoznak a Filmdokk szekció filmjei |
| Futóbolond húg, bergmani mélységek és norvég egzisztencializmus - Hétfő |
| Vájtfülű mindenevőknek: zenei filmek a 18. Titanicon |
| Autós üldözéses opera, érzékeny realizmus és latexben flangáló űrlény - Vasárnap |
| Filmezés a gazdasági válságban, húsevés apokalipszis után és egy megértő családi dráma – Közönségtalálkozók a Titanicon |
| Best of Raindance - Partnerfesztiválunk legsikeresebb filmjei a Titanicon |
| Akadozó kommunikáció, labilis idegállapot, rendhagyó képszakadás – Szombat |
| Nagykorúvá érett a Titanic! |
| Új szekció: Extrém Ázsia - A legbizarrabb ázsiai mozik krémje a Titanicon |
| Elkészült veteránok, sánta rockisten és a falusi Marilyn Monroe – Péntek |
| Skolimowski-retrospektív az Örökmozgóban |
| Mozikban a Menedék |
| Nemzetközi filmszakmai kezdeményezés a Titanicon |
| Hullámtörők-díj hatodszor is! |
| Raindance villámkurzusok a Titanicon |
| Honlapon a részletes program! |
| Titanic 2011 - A mennyiségből engedünk, a minőségből nem! |
| S.O.S. közlemény: Szorult anyagi helyzetben a Titanic Filmfesztivál |
| "Le Titanic 2011" |
| Titanic 2011 - Made in Hungary |
| Ír válogatás a 18. Titanic Filmfesztiválon |
| Ízelítő a 18. Titanic Filmfesztivál versenyprogramjából |
| A torinói ló Ezüst Medve-díjat kapott |
| Tarr Béla utolsó filmje sikerrel debütált a Berlinalén |
| Szolidaritás Panahiért |
| Visszaszámlálás indul - 66 nap múlva itt a Titanic! |
| Együttműködés a Raindance és a Titanic Filmfesztivál között |
| A budapesti artmozik utolsó fél éve következhet |
| Nick James élménybeszámolója a Titanicról a Sight & Soundban! |
| Mozikban A padláson |
| Panahi szabad |
| Gothár Péter, a fotóművész |
| Rengeteg teltházas vetítés és töretlen fesztiválhangulat - véget ért a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál |
| Nézőink véleménye az idei filmtermésről |
| A 17. Titanic nyertesei |
| Pillanatfelvétel az elmúlt tíz évről |
| Szexterápia |
| Reymond Amsalem a terrortámadásokról |
| Kiemelt ajánlatunk: Gyerekszemmel |
| A Titanic és a hamufelhő |
| Megáll az idő a Titanicon! |
| Lélektánc még egyszer! |
| Nálunk járt Jukka-Pekka Valkeapaa |
| Telt házas Perzsa macskák-parti a Titanic Fesztiválon |
| Isabelle Huppert a Titanic mai programjában! |
| Minden jó, ha a vége jó! |
| Jan Budař a Titanicon |
| Kiemelt ajánlatunk: Egzotikus helyszínek |
| Budapest díszelőadás a Titanicon! |
| „A múló időről szerettem volna beszélni” |
| Kiemelt ajánlatunk: Claire Denis filmek |
| „Otthoni kipróbálásra nem ajánlott” |
| A vendégünk Rémi Bezançon! |
| Kiemelt ajánlatunk: Filmdokk szekció |
|
| „A dzsessz az egyik főszereplő” |
| Újabb északi vendég! |
| Lélektánc a Titanicon |
| Titanic a Twitteren |
| Világpremier a Titanicon |
| Elindult a Fesztivál! |
| Megnyílt a Titanic! |
| Már csak kettőt kell aludni! |
| Perzsa macskák-parti – egy iráni zenekar koncertje a Titanic Fesztiválon! |
| Egy hét múlva Titanic! |
| Háborús filmek és családtörténetek a Titanic francia szekciójában |
| A Titanic és a magyar kapcsolat |
| Történelmi dráma és disztópikus sci-fi a 17. Titanic Filmfesztivál kínálatában |
| Nemsokára jön a Titanic! |
| Megkezdődött a Sundance Filmfesztivál |
| BROAD pályázati felhívás |
| Hullámtörők a mozikban |
| A Vérvonal a mozikban |
| Cinefest: szeptember 11 - 20. |
| A Palace Cinemas digitális terjeszkedése |
| Szakmai kezdeményezés a filmterjesztés jövőjéről |
| Wenders rendezi az első 3D táncfilmet |
| Asger Leth Hollywoodban forgat |
| Május 2-ig MEDIAWAVE |
| Titanic a filmrendező szemével |
| Filmintézetek a Titanicról |
| Véget ért minden idők legsikeresebb Titanic fesztiválja |
| Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat |
| "Hol a fesztiválok helye a magyarországi filmes térképen?" |
| Utolsó napi program |
| Utolsó előtti nap a Titanicon |
| Megérkezett Baltasar Kormákur |
| Csütörtöki buli a Toldiban |
| Indul a hétvége |
| Stéphane Malandrin a Titanicon |
| Vendégünk volt az Észak főszereplője |
| Csütörtöki ajánlónk |
| Független filmforgalmazás 2.0 |
| Szerdai programok |
| TITANIC PARTI CSÜTÖRTÖKÖN A TOLDIBAN |
| Nálunk járt Jean-Xavier de Lestrade |
| Grégoire Colin a Titanicon |
| Északi filmek és sok fekete humor ma a Titanicon |
| Hétfő: vendégek Franciaországból |
| Itt járt a Felvonó rendezője |
| A Föld Órája a fesztiválon |
| Vasárnapi filmjeink |
| A 16.Titanic Filmfesztivál befutófilmje |
| Kutya a fedélzeten! |
| Kötéltáncosok és éhségsztrájkolók a mai programban |
| Közönségtalálkozók a Titanicon |
| Taylan Barman és Diego Sabanés a Titanicon |
| Titanic - első nap |
| Elindult a Titanic! |
| Cannes-i nagydíjas maffiafilm nyitja a Titanicot |
| Hideglelős animáció és Oscar-díjas dokumentumfilm a Titanicon |
| Végleges a Titanicon résztvevő filmek listája |
| Két hét múlva Titanic! |
| AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD! |
| Mozikban A kuszkusz titka |
| Oscar jelölések január 22-én |
| A mozikban a Csak egy szerelmesfilm |
| A nevezésről |
| Emberi jogok és perspektívák |
| Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control |
| A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm |
| Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket |
| S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása |
| Először Cannes-ban lesz látható a Vakság |
| Révbe ért 15. alkalommal is |
| Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei |
| Olivier Assayas veszedelmes viszonyai |
| Erotika német módra |
| „Szeretem a nyitott befejezéseket” |
| Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv |
| Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált |
| Fekete komédia New Yorkból |
| Egy este négy moziban |
| Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés |
| Blu-ray a Titanicon |
| Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről |
| Esküvő a Titanicon |
| Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is |
| „A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép |
| Forgatókönyvírók a Titanicon |
| Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort |
| Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével |
| Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl |
| Gyönyörű nők Vietnámból |
| Hivatalosan is elkezdődött a Titanic |
| Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot |
| Csütörtökön kihajózunk |
| Batman a Gladiátor ellen |
| Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban |
| Versenylázban a Titanic |
| Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon |
| A Cselek (Sztuczki) a Titanicon |
| Egy hónap múlva itt a Titanic! |
| A Nyomozó és a dánok |
| Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film |
| 1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról |
| Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál |
| Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét! |
| Rotterdami versenyfilmek |
| Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált |